Tehát, ahogy már szóltam róla korábban, egy összevont kiadással jelentkezek MD-ügyben, az európai szezon első két versenyét bemutatva.
Egyébként közben végigvittem a Saints Row 3-at. Na jó, 98%, de a fő küldetéseket mind teljesítettem, és a minijátékok, kis missziók legtöbbjét is. És úgy érzem, elég volt. Hm, még talán a végjáték alternatív befejezését kipróbálom... A renegát vonal, ahol a személyes bosszú a cél a város - és a banda - üdve helyett!
Most már koncentráljunk arra, amiért megéri kattintani.
Barcelonában tűnt először úgy, hogy a Honda - igaz, csak az időmérőn, de - nagyjából fel tudja venni a versenyt a középmezőnnyel. Szándékosan írtam csak a motorszállítót, a McLarenen szerintem nem múlna a jó eredmény, bár ki tudja. Az volna jó értékmérő, ha Adrian Newey tervezné a karosszériát: ha az ő zsenialitása sem lenne elég a jó eredményhez, akkor tényleg minden elveszett.
Ja, az utolsó kockán Hamilton eredetileg is rébuszokban beszélt, talán magyarul jobban hangzik így, mint az angol "gugiti-gugiti-gú"...
És akkor jött a futam, amin a Ferrari-szurkolók minden reakciójukat tesztelhették. Volt szomorúság, boldogság, düh, izgalom és végül a fájdalmas csalódás.
Ja, az megvan, hogy Ricciardo az egyetlen, akit a Vettel-Hamilton páros nem körözött le? Durva.
Jön Monaco, vele pedig a faktor, amit még a tapasztalt pilóták is rettegnek: a szűkösség. Sokszorosan igaz ez az újoncokra, akik talán már versenyeztek itt, de nem ekkora autóval. Ebből volt kalamajka az időmérőn...
...és a versenyen is. Azt egyébként elfelejtettem említeni a különdíjaknál, hogy nagyon klassz volt Button és Alonso beszélgetése a csapatrádión keresztül. Érezhető volt az öröm, amit Fernando Amerikában magára szedett, de akkor még nem is sejtette, hogy Button nem poénból fog a kocsiba csurgatni.
Hétvégén Kanadai Nagydíj, tessék figyelni!
