Az előző részre visszautalva: most már bizonyosan kijelenthető, hogy Houkával túlvállaltam magam. Ilyen (viszonylag) összetett és munkaigényes cosplayt nulla tapasztalattal, nulla szaktudással, nulla anyagismerettel megcsinálni bátor és ostoba lépés volt egyszerre.
Ott hagytam abba ugyebár, hogy a '14-es nyári Conra úgy éreztem, valami szellősebb ruha kellene. Akkortájt ismertem meg Fekete Dani zseniális animációs sorozatát, az Egy Akatsukis Életét. Az alapot adó Narutót soha nem néztem, ez viszont a rengeteg popkulturális utalásával és a szünet nélkül ömlő humorával nagyon megfogott. A kedvenc karakterem Kakuzu lett, így őt választottam a második cosplayemhez.
Ja, amúgy valószínűleg feltűnhetett már az előző részben is, hogy nem egyedül vagyok a képen - igen, akkortájt még nem fordítottam figyelmet arra, hogy legyen legalább egy szóló fotóm is. A mostani is olyan, és mivel a másik CP-s is Kakuzu, megjegyzem, hogy itt a bal oldali amatőrt kell figyelni.
A fejpántot vettem, az összes többi "belpiacos termék". És még mindig prosztó... A nadrágon például nem takartam le a logót - volt, aki észrevette -, a pólón meg igen, de a fekete szigszalag bizony fénylik, így pedig látszik a képeken is. Először megpróbáltam lefejteni a hímzett feliratot, de hamar keletkezett egy apró lyuk az anyagon és onnantól nem próbálkoztam.
Ha a legelső Touhou-játékban lennék, most jönne a kérdés: menny-út vagy pokol-út? Á, előbb legyen felfelé, magasról nagyobbat lehet esni.
A csuklya színe és anyaga jó, a vágása nem annyira - egy hivatásos varrónőnek, aki mellesleg családanya is, egy nonprofit hobbicucc csak nyűg a pénzt is hozó munkák mellett. Gyorsan kivágtuk úgy-ahogy, összeöltötte alul géppel, azt' jóság van meg Babi néni. A maszk viszont bombajó, még most is remekül használható: légáteresztő anyag, amit egy elvágott és a végeinél megcsomózott gumiszalaggal tudok rögzíteni. Stabil és kényelmes, ez mondjuk pont jól sikerült. Ahogy a varratok is a karjaimon, bár abban a melegben szép lassan lekoptak, ahogy izzadtam: szemtussal csináltam, ami nem ártalmas a bőrre, és szépen is lehet vele mintát rajzolni. A slusszpoén viszont az, hogy a Con előtt nem kentem le magam napkrémmel, úgyhogy a karjaim szépen lepirultak a nap végére (akkor még egynapos volt a nyári Con egyébként) és a varratok negatívjai ottmaradtak az amúgy vöröslő bőrömön. Mókás látvány volt, tényleg olyan, mintha hegek lettek volna.
És akkor most már tényleg csak a nindzsa-szandálok maradtak. Hozzávalók: két pár zokni (egy fehér és egy fekete), egy kiszolgált fekete téli papucs (vastag gumitalppal) és nagy mennyiségű fekete szigetelőszalag.
Először a fekete zoknival kezdünk: vágjuk le a végét, hogy a lábujjaink látsszanak végig. Ezután a fehér zokniról vágjuk le a végét bokáig (nem magasságában, hosszában), illetve a sarkát is. Aztán vegyük elő a papucsot, annak is vágjuk le a szövet felsőrészét a lábujjak tövéig, és hogy ne lifegjen, lábon viselve tekerjük körbe a szigszalaggal bőségesen. Ragasszuk bele a megfelelő helyre a fekete zoknit, hogy egybetartozónak tűnjenek, a fehér zokni megmaradt 3-4 cm talprészén pedig dugjuk át a papucs talpát. Végezetül varrjuk össze a fekete és a fehér zokni szárát, és készen vagyunk. Jó mulatást! Nos...
A végeredmény lehorzsolt lábujjbütykök formájában állt bosszút az alkotóján, a kétoldalas ragasztó hamar feladta a zokni és a papucs között, onnantól a súrlódás vette át a főszerepet.
Összességében viszont jól éreztem magam a ruhámban, és bár nem egy Kakuzu-cosplay volt már akkor sem, engem is sokan felismertek. Ezúttal öcsémmel párosban vittük a műsort, ő Hidan volt, és pont úgy működött köztünk is a csapatdinamika, mint az 1AÉ-ben: Hidan mániákus, Kakuzu pedig az ő nagy higgadtságával igyekszik kordában tartani.
Az első évben még minden cosplayes projektünknek nevet adtunk: az első volt a kezdet, a most tárgyalt második az Akatsuki, a harmadik, a 2014-es őszi Con pedig Az Óriáskardok Conja nevet kapta. Hogy miért? Holnap kiderül, a HAYA: Középsz*rból középszerbe sorozat harmadik részében! Maradjatok a kerge tenguval!
